Kocsma

A kertkapu nyikorgott. Régen volt már beolajozva, majdnem olyan régen, mint lefestve. A hajdan volt piros kerítés, most foltosan verte fel színétszegve az utca lakóit reggeli, talán legédesebb álmukból. Kifelé, még engedett a határozott mozdulatnak, azonban, ha valaki be akart menni rajta, annak már bele kellett rúgnia a kiskaput tartó vas keretbe, hogy az engedjen szorításából.

Az utca csendes volt, a nyikorgásra ugyan mordult egyet a szomszéd romos házat őrző nagytestű kutya, de más zaj nem verte fel a párával átitatott csendet. A kelő nap fényében a porszemek aranyló táncot jártak, a poros út mellett lassan folydogáló patakocska körüli gazzal tarkított nádasban tücskök ciripeltek, de olyan diszkréten, hogy az ember csak akkor hallotta őket, ha közvetlenül a víz partjára merészkedett. 

Az úton még nem volt forgalom. Egy pár órával ezelőtt tehéncsordát hajtott arra egy paraszt, az ő nyomaik gőzölögtek még a porban. Egy-két régi, kékre mázolt keskenykerekű, ragasztott kormányú bicikli is elhaladhatott az úton, ferde, keréknyomot hagyva maga mögött.

Az utca a patakkal együtt a falu központjába vitt. A központban, amit a helyiek hívtak így, hiszen idegen csupán az utca végét látta volna benne, a megtépázott szelektív hulladéktárolók mellett, egy sokat megélt telefonfülke állt kagylótlanul, valamint egy kocsma, és egy felirata alapján vegyesbolt.  

A kocsma ajtaja már nyitva állt. Ajtajának, és az épület oldalának támasztva három rozoga bicikli állt, talán pont az a három, mely a nyomot hagyta az úton. Bentről a délutáni megszokott zsivajtól eltérően halk, pizsamaszagú beszélgetés szűrődött ki.

A vegyesbolt felirat első e betűje alatt állt egy ingatag asztal négy székkel. Mind a négyen ültek, testtartásukból ítélve talán az idők kezdete óta. Előttük söröskorsók, hamvedrek, hamu, és átizzadt fejfedők. 

Az asztaltársaság vegyes volt. Egy magas, vékony, szemüveges férfi. Első ránézésre talán negyvenes. Ha azonban közelebbről megnézte az ember, a parányira nyitható szeme körüli ráncok öregebbnek mondatták. Vagy itt ült, vagy biciklije nyergében, esetleg  egy pár zsömlével szatyrában láthatta az ember faluszerte. De ideje javát itt töltötte. Mindig ugyanabban a farmerban, sötétkék kord zakóban és lukas orrú cipőben. Mellette egy nő ült. Nőiségét egyedül hosszúra hagyott haja igazolta. Szalmasárgán lógott szomorú kutyaképe jobbján és balján, keretbe foglalva húsos, fogatlan száját, szélesre duzzadt orrát és gyér szemöldökkel övezett kifejezéstelen szemét. Az alkoholistákra jellemző alakja volt. Vigonya lábak, eres, csüggedten lógó vékony karok. Nagy melle, mely szintén nemiségét igazolta, általában világos, mindig foltos póló alatt bújt meg, a műanyag asztalra könyökölve azonban tekintélytparancsolón foglalt helyet a hamukupacok között. 

Egy fiatal fiú ült mellette. Talán a fia lehet. Arca kifejezéstelen, bamba. Haja rövid, barna. Arcának tojásformája mutat hasonlóságot a nőével. Kockás ingben feszít mindig, jobb kezét a korsó fülén pihentetve. Farmerja mocskos. Mindig ő ül, közvetlenül az e betű alatt. Mintha bérelt helye lenne a kiskocsma előtti műanyag helyen. Most bal keze, nem a nadrágját babrálja idegesen, mint általában, hanem a mellette szorosan helyet foglaló lány kezén nyugszik. Nem szerelemmel fogja. Talán a testvére. Mozdulatában gondoskodás van. 

A lány, talán 16. Kövér, fekete. Haja kócos, hogy szemébe ne lógjanak a zsírosan tapadó hajcsomók, fejét ferdén tartja. A zuhatagba csak sikkből tett rózsaszín hajpánt, elüt fejbőre fehérségétől és zsírosan csillogó haja feketéjétől. Kis mandulavágású, buta szeme van, melyet idegesen kapkod űzött vadként. Leggingset visel, feketét. Hatalmas combjainak húsát ez sem tudja összefogni, de legalább valamiféle rendszerbe foglalja. Fenekét két hatalmas plecsnire osztja a mélyen bevágó tanga amit visel, felül kiszorítva hasaalját, ami így a nadrág korccal és a bugyi okozta vájattal két redőben hull ülve combjára. Mellét kis melltartókba zsúfolja, így a dekoltázsa a tokájánál ér véget. Lábán edzőcipő különböző színű cipőfűzővel. Általában rózsaszín és zöld fűzőt húz maga után, ahogy az iskolában telefestett kezével ütemesen tempózva hajtja magát előre az úton.

Ülnek és beszélgetnek, cigarettáznak és isznak. A talán 16 is bőszen szívja cigarettáját, a nagyoktól elesett módon egészen a füstszűrőig.

Hogy mi hozta őket a faluba, senki nem tudja, sem azt hogy honnan jöttek, sem azt hogy hova tartanak.

Albérletben laknak, egy roskatag házban, ahol a főbérlő a kuncsaftjait az utcáról szedi össze. Ő maga is fura szerzet. Aki régóta ismeri, azt mondja, nem volt mindig ilyen. Egy bádogos felesége volt, akivel szépen csendben éltek hosszú évtizedeken át. Azonban a bádogos meghalt, maga után hagyva egy hatalmas házat, adósságot és a nő idegeit felőrlő magányt.

Nem ők az egyetlen lakók, az ablaktalan házban lakik még egy madárcsontú férfi, aki negyven kilójával a ház körüli munkát végzi, már amikor lábra tud állni, és alkoholtól bódult fejét gondolkodásra és munkára tudja ösztönözni. A falu csellengő fiataljai is odaszoktak. Csúfolják, nevetik az asszonyt és lakóit. Pénzt csalnak el a hiszékeny öregasszonytól, aki ha rohama van, őrjöngve kergeti el az odasereglett népet.

A fiatal lány miatt, most még inkább fellendült a forgalom. Használják őt idősebb és fiatalabb fiúk és férfiak egyaránt. Erre ő, testtartását elnézve, talán még büszke is. Normális közegben és körökben, nem lenne más csupán egy elhízott, pattanásos kamaszlány, itt azonban nő. Szereti őt a madárcsontú, és az odajáró szerelmet nem ismerő fiúk zöme. Együtt cigarettázgat velük a patakparton, kocsma előtt, vagy akár minden szégyenérzetét hátrahagyva árokparton ülve.

12-13 éves fiúkat tanít a testi szerelemre, minden ellenszolgáltatás nélkül. Testüket úgy roppantja szét hatalmas combjaival körülzárva őket, mint valami ragadozó. Szerelemtől megrészegülve ilyenkor fejét hátraszegi, zsíros fekete haja résnyi szemébe lóg, köldök nélküli hasát fojtogató nevetés rázza. A fiúk hálásak, anyjuktól, apjuktól cigarettát lopnak neki, viszik táskáját, mely állandóan a vállán lóg, mintha rendszeresen járna iskolába. Pedig nem teszi. Utoljára talán negyedikben olvasta a Tüskevárat, azóta csak a HÉV-eken hagyott magazinokat lapozgatja. Nem tűz ki célokat, így nem is éli meg kudarcként közönségesen, kihasználtan, lassan hömpölygő életét.

Nem bánja, ha követ hajítanak a ház oldalához, ezzel csalogatva ki éjszaka a mindig nyirkos falak közül, és az sem zavarja, ha férfiak  füttyentenek utána az utcán, vagy közönséges megjegyzéseket tesznek ajánlatokká fűzve. Ilyenkor mintha még büszke is lenne, derekát kihúzza, vállát megemeli, és alig várja, hogy közönsége előtt beszámolhasson róla a kocsmában. A kockás inges bamba képe egy-egy ilyen élménybeszámoló közben komorabbá válik, keze ökölbe rándul, de végül kibontakozó féltése a sörhabbal együtt árad szét szervezetében.

A déli nap égető sugarai bekísérik az addig az ajtó előtt, vagy a biciklitároló korlátjának dőlve iddogáló embereket a kocsma belsejébe. A helyiség szűk, és levegőtlen, dohányfüsttől átitatott. A falak is ontják magukból a borgőzt, meszeletlenségük még piszkosabbá teszi az egymásra éppen merőlegesnek nem mondható falakat.

A befelé keskenyedő tér legeldugottabb sarkában áll a pult, ami mögött egy fiatal srác áll. Családi vállalkozás a kocsma, ha nagyzolni akar barátai előtt a szomszéd falu hasonszőrű kiskocsmájában magát ügyvezető igazgatónak titulálja. Egykedvűségét, amivel a vendégeit szolgála ki, csupán a fél óránként a televízióból hallható sporthírek törik meg. Fizetését a sportfogadásokkal egészíti ki, így ő azon kevesek közé tartozik a kis közösségben, aki már elhagyta a falut, és legalább egy hetet minden második évben valami hazai vízparton tölt.

Délelőtt gyér a forgalom, a társaság, mely öt-hat főből áll, általában két fiatal nő köré sereglik. Mindketten otthon vannak. Háztartásbeliek. Sok idejük nincs, kapkodnak, hiszen mire a férj hazaér ebéd kell, hogy legyen az asztalon, és a gyerekekért is menni kell az iskolába.  Egy ideig még fenntartották a látszatot és bevásárló kosárral tértek be az ivóba, mintha csak vásárolni szaladtak volna el a kisboltba. Ma már ezt sem teszik. Sütkéreznek bódultan a férfiak tapogató pillantásaiban, miközben poharukat ürítik. Mindketten vékonyak és közönségesek. Az egyikőjük alakját tekintve csinosra itta magát. Vékony lábait és formás popsiját nem győzi illegetni. Arcának rútsága azonban sokat ront az összhatáson. Szárazságig festett vörös haját mindig a feje búbján fogja össze. A szoros copf felkapja szeme sarkát is, így állandó kíváncsiskodó ábrázatot kölcsönöz neki. Fiatalon elvetélt. Egy időre eltűnt fájdalmával és szerelmével együtt a faluból. Évekkel később tért vissza, egy nála jóval idősebb férfival és hatalmas pocakkal. Szerelmük gyümölcsét egy ideig ők, majd válásuk óta az utca neveli.

A másiknak, aki már csak árnyéka régi önmagának három gyereke van. Két fiú és egy kislány. Délutánonként az utcán lógnak, annak dacára, hogy a legnagyobb fiú is még csak hatodikos. A bádogosnénál találtak ők is menedéket, illetve a legnagyobb valósnak vélt szerelmet is. Ő is a combok áldozata az árokparton. Tisztelettudó, rendes gyerek lenne, aki egy jó szóért hálás. Segítőkész, testvéreit terelgeti, ha a szükség úgy hozza anyját támogatja, munkából hazaérő apja előtt védi.

Délelőtt a helyi buszt vezető sofőr is a kocsmában időzik, egy valaha jó asztalossal beszélgetve. Minden kanyar előtt és után betér. Ez alól a keddi nap a kivétel, ilyenkor iskolás gyerekeket visz a szomszéd városi uszodába. Pályázati pénzből járhatnak úszni a nebulók. Így gyakran ellenőrzi őket a szervezet, akiktől a súlyos százezreket nyerték. Nem mer kockáztatni, állását féltve keddenként zanzásítva iszik a műszak lejárta után.

Délben bezár a krimó. A poros utcákat ilyenkor lábnyomok barázdálják. Kertkapuk nyikorognak, kutyák ugatnak, és a rekkenő hőségben életre kel a közmunkások által büdöskével teleültetett falu. 

Ezt a pezsgő életet szippantja magába újra délután a kocsma. A hálósra feslett napernyő alatt, melyet a bolttól kapott a tulajdonos, új arcok bukkannak fel. Egy házaspár, akiket romantika iránti igényük eddig űz. Egy magányos férfi, aki mindennapos betevőjét konzervdobozból kanalazza, de a társaságot még nem tudja magától úgy megvonni, mint az ízletesebb falatokat. Egy férfi,akit csak „amerikás” Lacinak hívnak, mert valaha, fénykorában, vagy előző életében fejlesztett valami orvostechnikai eszközt, ami megalapozta nevét a tengerentúlon, és aminek életjáradékából azóta is él, bár meglehetősen igénytelenül. Összebútorozva a kocsma tulajdonosnőjével, aki a bamba pultos gyerek anyja. Így neki a családi béke érdekében muszáj állandóan a kocsmában tartózkodnia, és míg más a katona sztorijait meséli, ő a meg nem élt szakmai sikerről beszél.

Este a nyolc órai harangzúgással az ivó is kiürül. A súlyos levegőjű utcákat imbolygó alakok lepik el. A patakpartján duhaj jókedvüktől alig hallhatók a mindig ugyanazt a nótát húzó tücskök, akik egyszerre némulnak el a pirosra, kékre, sárgára festett, megkopott kerítések sikító nyikorgásától.