Függöny

Még a dobozokat kerülgették, az üvegtárgyakat beborító újságpapírokon tapostak egyik szobából a másikba menet, amikor már a függönyök vasalva a még össze sem szerelt ebédlőasztal lapján hevertek. 

Egyedül a hálószoba ablakára szánt függöny nem volt kikészítve. Ennek is csupán az volt az oka, hogy a kisváros közeli Röltexében egyszerűen nem kapott a szobát borító tapétával színben harmonizáló függönyanyagot. Így átmenetileg oda egy nagy kockás plédet szánt sötétítőül, azt, amelyet télen a gyerek alá hajtogatott a szánkóra, hogy ne fázzon az overállba bújtatott kis hátsó.

Tavasz volt, az új lakás frissen pucolt ablakain így könnyen át tudtak hatolni a melengető napsugarak, melyek éles kontúrt vontak a pormacskák köré, amik a laminált padlón ugráltak örömükben, hiszen terük volt bőségesen.

A leendő nappali üresen állt, a hálóban és a gyerekszobában csupán az ágyak voltak összeszerelve, hogy az első éjszakát ne a kemény padlón kelljen tölteni se nekik, se a gyereknek.

A fürdőszoba tükre még az előző tulajdonos ujjlenyomatait őrizte, a konyha pedig leginkább egy csatatérre hasonlított az előszobából kiszorult cipős dobozokkal. 

Nem bánta a káoszt, a fertőtlenítéshez használt ecet maró szagát, csak a függönyeit hajtogatta. Tüntetőleg már a szomszédtól kapott kis létrát is az ablak elé cipelte, hogy munkából hazatérő férjének ne lehessen kifogása azok felrakása ellen. 

Addig, míg haza nem ért a családfenntartó, ugrált a lakásban, hogy az ablakok előtt minél kevesebb időt töltsön. Állandóan hátrafelé pislogott, mint aki fél, hogy követik. Gyerekkora óta ezt teszi, ha az utcán éri a sötét. Attól retteg akkor is, hogy a nyomában járnak. Ma is egész nap az üres lakásban a fürkésző tekintetek elől menekült zergeként. Semmi szégyellnivalója nem volt, mégsem bírta, ha látják. Félelme talán önmagából táplálkozott. Imádott más ablakán leskelődni.

Elég volt neki egy apró rés, amin bepillantást nyerhet mások életébe. Szinte mániájává vált a kukkolás. Belesett minden nyitva hagyott ajtón, kertkapun, vagy összefüggő betonkerítések résein. Leskelődött, és történeteket fabrikált. Külön útvonalai voltak. Legszívesebben arra járt, amerre hanyag háziasszonyok, szertelen lányok, fiúk, gondoktól, gondolatoktól fáradt férfiak nem húzták össze függönyeiket.

Voltak kedvenc helyei, szereplői és történetei.

A Nefelejcs utcában egy halvány rózsaszínre mázolt házon, hatalmas ablakok voltak. Függöny pedig sehol. Egy anya élt itt két gyermekével. Az apa csak hétvégenként bukkant fel, mindig aktuális, ám mindig újként ragyogó nyugati luxusautójával. A nő lenőtt hajú, szőke negyvenes lehetett. A kapura rögzített kis tábla szerint könyvelő volt. A számok, a rendszer és a pontosság szeretete nem látszott lakásukon. A nappali nagy ablaka előtt álló kanapén, előző este levetett pólók, zoknik, alsóneműk feküdtek. Az amerikai konyhájuk, minden esti séta alkalmával hadszíntérre emlékeztetett, kivéve azokon a péntekeken, melyek megelőzték a luxusautós férj, vagy volt férj jövetelét. 

A tv állandóan ment, a kisebbik gyerek, egy kisfiú gubbasztott előtte, madár pózban, mesét bámulva. Nővére legyen tavasz, ősz, nyár, vagy akár mínuszokat ontó tél, kis nadrágot viselt, hasonlóan kis pólóval, ami még véletlenül sem fedte feszes hasának szoláriumtól barnított nagy részét. Az anyuka állandóan kócos volt, és rendezetlen, úgy tűnt, mint aki mindig keres valamit. Feje tetején a kócban megállt szemüvege mellé mindig egy toll is volt tűzve.  Általában a konyhában tett, vett az esti órákban, vagy a szobabiciklin tekert miközben fáradtan ő is a Minimaxot bámulta fiával. Talán ez volt az egyetlen közös programjuk. Hétvégenként, ha a férfi otthon volt a kisfiú egyedül játszott kint az udvaron. Egy parányi homokozója volt egy kis műanyag csúszdával, és egy a színéből ítélve nővérétől örökölt bicikli. A rózsaszín kétkerekűvel nem csak a zsebkendőnyi telken kőrözött szívesen, hanem az egész utcát birtokba vette.

A nagylány olyan tizennégy éves lehetett. Forrónadrágjában, ágyára állva, gyakran az emeletei szoba egyik ablakában bukkant fel, ahol titokban cigarettát szívott. Gyorsan slukkolt, és gyakran lesett ő is hátrafelé. Ugyanezen az ablakon sokszor a csendtilalom ellenére még este fél 11-kor is hangos zene szólt. Hol vad metál, amit az ilyenkor is az asztal és munkája fölé görnyedő anyja láthatóan utált, hol andalító lassú zene, szerelmi és kedélyállapottól függően. Gyakran voltak nála visszatérő arcok. Barátok, barátnők. Iskolatáskája, mindig zárva feküdt a kanapé mellett az állandóan száraz ruhákkal teli fregoli mellett.

A másik kedvenc helye az előző lépcsőház volt, ahol éltek.

Itt a szembe szomszéd a harmadikról hagyta állandóan félig behúzva függönyét. Kiszámítható férfi volt, aki egyedül élt. Hatvan körül járhatott, bár zsíros vonásai nehezen megbecsülhetővé tették korát. Évek óta nem dolgozott, amit Parkinson-kórra emlékeztető állandó remegése magyarázott. Egész nap a konyhában ült. Hatalmas testét a központi fűtés, és az állandó 25 fok miatt láttatni engedte a rongyosra hordott valaha fehér atlétatrikó, és a múlt századból itt maradt csíkos alsó, amit viselt. Remegő, kopasz fejét egész délelőtt egy újság fölött tartotta. Rejtvényt fejtett. Néha állt csak meg gondolkodni, hiszen a mindennapossá vált szellemi torna, már nem sok kihívást tartogatott számára. Délben, miután elfogyasztotta rezsón megmelegített konzerv ebédjét, átvonult házi papucsában a nappaliba, ahol fekete fehér tévéjén a déli harangszó után megnézte a híradót. Az alatt a két év alatt, amíg szemben laktak vele, talán kétszer hagyta ki a műsort. De volt rá mentsége és igazolása, amit a körzeti orvos írt neki a hegynyi recept mellé, amit nála hagyott. A hírműsor még véget sem ért, mire nagy feje ütemesen mellkasa felé közelített. Délutáni álmából, a mindennap pontosan háromnegyed háromkor érkező lánya ébresztette. A kényelmetlennek tűnő vaslábú székeken beszélgettek kávét vagy teát szürcsölve rózsamintás csészécskéikből. A lányt a szomszéd bácsi váltotta, akivel gyakran iszogattak kannás bort a konyhában, amit a szőlőtermelő vidéken lakó fia hozott, mikor nagy ritkán családjával meglátogatta az öreget. Az esték is menetrend szerint zajlottak: vacsora, gyógyszerbevétel és az altatók dacára is hajnalig tartó televízió bámulás. Havonta egyszer a volt feleség is eljött. Kiszellőztetett, rendet rakott, olyan tessék-lássék módra, az asztalra tette a hazait. Hol csirkét, hol a méreteiből gondolva pulykát hozott feldolgozva. Beindította a mosógépet, de ki már nem teregetett, sebtében távozott.

Az öreg mellett egy család lakott. Hozzájuk csak a konyha félig húzott ablakán látott be. Rendes családnak tűnt. Anya, apa két gyerek. Telente és nyaranta mindig eltűntek egy-egy hétre. Kipihenten és mindig nagyon éhesen tértek haza. Havonta egy hétvégére csinos fiatalos nő érkezett hozzájuk. A férj anyja, aki kora ellenére a liftet nem használva, kettesével szedte a lépcsőfokokat. A nő anyja és apja ritkábban járt. Messze lakhattak, ha jöttek mindig finom szezonális gyümölcsök borították a gondosan vasalt abroszt az étkezőasztalon. A lendületes anyuka gyakran késő estig főzött, szerető férje gyakran benézett hozzá a konyhába, néha csak egy-egy szóra, érintésre, fülbeduruzsolásra.

 Szemben az ötödiken egy fiatal srác élt egyedül. A játszótéri anekdotákból összerakva, a kis lakást a diplomaosztójára kapta szüleitől. A lakáshoz függöny nem járt. Gyakran voltak saját fiatalságát idéző féktelen bulik a lakásban. Sokszor csupán társasjátékozni verődött össze egy pár huszonéves a kis lakás kis dohányzóasztala körül a szőnyegtelen padlón.

A srác nem dolgozott. Állást kereshetett, mert gyakran kimosakodva, kivasalva indult el otthonról, fekete rövidre nyírt haját ilyenkor nyakkendőjéhez illően ráncba szedte. A menetelek előtt a borotválkozáson kívül, a felvételi interjúra begyakorolt mondatokat is gyakorolta a parányi fürdő tükre előtt. 

Néha egy csinos szőke lány jelent meg nála. Hosszú haját, általában egy copfba fogta. Az egész teremtés puritán volt. Laza pólókat, pulcsikat hordott, hátizsákjából mindig ásványvizes flakon került a konyhaasztalra. Úgy tűnt szeretik egymást, ám ennek ellenére néha egy vörös rövid hajú nő is helyett kapott a pokróccal letakart pamlagon. Nyaranta a fiú élvezte, ahogy a fél lépcsőház követi tekintetével, amikor a közös udvarra vonul parányi fecskéjében. Napozott, lazán, elmélyülten. Nem zavarta a szomszéd gyerekek hangos kidobó játéka, vagy a szerelőként otthon fusizó szomszédja szentségelése, ha az otthagyott járgány fél órás bütykölés után sem indult.

Közvetlenül a srác alatt egy idős asszony lakott ölebével. Finom teremtés volt, aki otthon is elegánsan fogadta öreg barátnőit a  két hetente tartott kártyapartikon. Naphosszat olvasott, régi lemezjátszóján bakelit lemezeket hallgatott. Könyvespolca roskadozott. Gyakran adott róla kölcsön a tudásszomjtól hajtott szomszéd gyerekeknek olvasnivalót. 

Ebédelni mindig eljárt otthonról, egy közeli kisvendéglő 590 forintért kínált menüjét ette. Lánya, veje, unokái gyakran látogatták a szeretetreméltó nénit. Bár veje egy idő után fészkelődni kezdett nála, láthatóan nem, bírta a kerthez szokott férfi a több órás semmittevést, bezártságot. Ilyenkor a póráz után nyúlt, és levitte sétálni az anyós zsemleszínű kis tacskóját. A néni az estéibe nem engedett betekintést. Hálójának brokát függönyét szorosra húzta, miután éjjeli lámpája fényében még elolvasott egy pár oldalt a napközben az éjjeliszekrényen pihenő könyvéből.

Átellenben egy zongoratanár és felesége lakott. Hozzájuk csak a gyakran nyitódó ajtó résein látott be. Magántanulók adták egymásnak a kilincset. A férfi egy úr volt. Öltönyben, finoman, elegánsan. Felesége hasonlóan elegáns, légies teremtés. Gyermektelenek voltak, rendszeretők és tiszták. Ha növendék érkezett, a meg nem élt anyai ösztönöknek engedve a nő mindig süteményt sütött. Ilyenkor hol fahéjas, hol vaníliás piskóta illata lengte be az egész lépcsőházat. Az asszony férje tanítványaival gyakran készített nyitott ajtó mellett nevesebb ünnepek közeledtével az ünnep eljövetelét váró, sürgető díszeket. A lépcsőkorlátot és liftajtót ilyenkor termésből, papírból, fonalból ragasztott nyulak, tojások, fenyők díszítették .

Hazajött a férje, elhozva gyermeküket az oviból. Még a kabátját sem vette le, amikor ő már a kétrét hajtott függönyökkel masírozott a szobák között. Nem volt nyugta addig, míg fel nem kerültek a színes drapériák, elrejtve életüket a kíváncsiskodó tekintetek elől.