Ruha nélkül

Egy hete szelektált, pakolt, rendszerezett, ám most ahogy körbehordozta tekintetét, meglehetősen kaotikusnak tetszett az a ruhakupac, ami a szoba közepén tornyosult. Elnyelte a telefont, az újságtartót, a kikészített bőröndöket. Egy nagyobb fuvallat hatására bizonyosan felborult volna, maga alá temetve őt is. Lehet, hogy nem is bánta volna. Egy órája volt még az indulásig, és nem tartott sehol. Játszós ruhában volt, a konyhában nem pakolt össze, a hűtőre nem írta ki a szomszédasszony feladatit, arra a három napra, míg ő nem lesz itthon. Haja zsírosan tapadt koponyájához, azt is illő lett volna megmosni, a négy csillaghoz mégiscsak a selymes haj dukál.

Behányta ruhákat az utazótáskába. Csak egy töredékét csomagolta be annak, amit két napja vasalt. Nem tudta eldönteni, hogy mire lesz szüksége. Sem azt, hogy mi az, amit még felvehet, mi az, ami mutat rajta, és egyáltalán azt sem, hogy mi az, amit egy ilyen hely megkíván.

Hiába égett egy hete lázban, mindent az utolsó percre hagyott. Nem idegeskedett, hiszen a leglényegesebb dolgok már bent voltak. Kevésbé szita fürdőruháját betette, és a katalógusban leírt edzésekhez is volt ruhája.

A maradék ruhahalmot felnyalábolta, és a vetetlen ágyukra dobta. A szekrényajtókat lábbal belökte, a réseken kilógó ruharészeket türelmetlenül nyomkodta vissza. Elmosogatott, látszatrendet vágott a konyhában, listát írt a teendőkről. És a maradék tíz percében, hajat és fogat mosott, miközben győzködte magát, hogy neki ez igenis jár. Évek óta nem volt sehol, elszokott az emberektől, pláne attól a rétegtől, melyhez soha nem is tartozott, akik évente legalább kétszer jól megérdemeltnek hitt pihenésüket töltik egy-egy felkapott wellness hotelben. 

Kintről dudaszó hallatszott, amire a szomszéd kutyája azonnal vad csaholással reagált. Összeszedte magát, felhúzta csinosnak hitt, ám divatjamúlt szövetkabátját, amit egy színes sállal dobott fel, és most először nem dühöngött hangosan azon sem, hogy megereszkedett hasától, amit a csipőnadrág korca kibuggyant és a melle alá nyom, nem tudja felhúzni vadonatúj bokacsizmáját.

Kipirult arccal lépett ki, meggypiros, külön erre az alkalomra vásárolt kofferkáját maga után húzva. Hanyagul intett a volánnál rá váró férjnek, és ajtócsukás után fiatalos lendülettel szökkent lefelé a burkolatlan lépcsőjükön.

Az alig két órás autóutat végig dudorászták, hol könnyed dzsessz nyomta el a közel tizenöt éves autójuk dombon felfelé kipréselt szemrehányó dohogását, hol tartalmas Cseh Tamás dalok.

Közben persze azt is jól megtervezték, hogy hogyan kellene a leginkább mindent megélni a rájuk váró három napban. Ki mikor megy úszni, szaunázni, mennyit és mikor kellene falni a svédasztalról, és mivel kellene leginkább feledtetni az otthon hagyott dolgokat, munkát, gyereket, háztartást.

Ahogy megérkeztek a terv megvalósításához láttak. Elfoglalták szobájukat, de jobban szemügyre venni már nem volt idejük. Kipakolásnéküli bőröndjük az előszobában feküdt, míg ők már a családi medencében bámulták a kritizálható vendégeket, saját gyarlóságukat vízzel állukig elfedve.

A szálloda vendégei túlnyomórészt gazdag osztrák mamik és papik voltak. Akikről a gondtalanság és fesztelenség sütött. Az étterem délben is tőlük hemzsegett, mert ők nem vonták meg maguktól azokat a jobb falatokat sem, amikért pénztárcájukba kellett nyúlni.

Nem voltak sokan a szállodában, így a délutáni fürdésnél, már ismerősként köszöntötték egymást a családok. Miután feltérképezték férjével a hotel minden zegét, zugát, amire ugyan sajnálta az időt; bejárták az épülethez tartozó parkot is, levonulhatott a csak neki szánt, csak róla szóló két órás programjára.

Először az edzőterembe ment, ahol rajta kívül még nem volt senki, holott a szálloda naponta megjelenő programfüzetében, aerobik óra volt feltüntetve. Míg várakozott az előtérben, elolvasta az oktatókról összeállított brossúrát. Elmélyülten olvasott, úgyhogy már csak az ajtónyitásra kapta fel a fejét. Egy harmincas férfi állt előtte. Zavarba jött. Fekete cicanadrágja, és a külön erre a célra vásárolt sportos pólója viccesnek hatott a férfi aerobic meze láttán. Kellemetlen volt. Nem bánta volna, ha az órát egy negyvenes, hozzá hasonlóan narancsbőrös edző tartja. Erre egy félisten állt előtte parányi zöld gatyájában. Még mielőtt bementek volna, szabadkozni kezdett, hogy ő még soha, és egyébként is, az idejére sem emlékszik, hogy mikor utoljára. Mentségzuhatagát, egy fitt osztrák nagyi szakította félbe, aki gyakori jógától feszes farral vonult be a terembe, a hetvenesek nemtörődömségével. Megnyugodott, hogy nem egyedül fog ugrabugrálni ezzel a férfitökéllyel. Bár csak ketten voltak az órán, így ez nem tette lehetővé, hogy az utolsó sorban foglaljon helyet magának, mégis próbált úgy helyezkedni, hogy a csupatükör terem olyan szegletét találja meg, ahol kevésbé látszik.

Minden teketória nélkül, felharsant valami ritmusos, túlhangos zene, amire az ismeretlen testeknek ismerősként kellett volna együtt rezdülniük. Nem is értette, hogy miért jött aerobik órára. Világ életében utálta az együttmozgás örömét. Persze biztos azért, mert soha nem volt része benne. Képtelen volt együtt mozogni bárkivel is. Nem mintha nem lett volna ritmusérzéke, csak valahogy sajátosan értelmezett egy-egy dallamot. 

Rögtön eszébe jutott egy nyári tábor, ahol táncversenyt rendeztek a diákoknak. Ő felvette legdögösebbnek hitt rózsaszínpárducos ruhácskáját, és féktelenül ropta. Tekergett, figurázott az óriási körben. Biztos volt győzelmében. Könnyednek érezte magát, míg mások nevetségesnek. Nemhogy nem nyert, hanem még ki is emelték túlzott mozgása miatt, ami egy idő után görcsös rángásnak tűnt a konzervatív nevelők szemében. Miután ezt a rossz szájízt hagyó emléket elhessegette a zöld kisgatyára koncentrálva, eszébe jutottak a táncházak, amelyekben megfordult. Mindig ő volt az, aki borította a kör vagy sor teljes összhangját. Általában rossz lábat lendített, vagy rossz felé indult el, maga után rángatva mit sem sejtő éppen aktuális táncpartnerét.

Most azonban görcsösen figyelt, és persze bízott a mellette ugráló mami ügyetlenségében. Már a bemelegítésnél ömlött róla a víz, idegesítette a másik kettő könnyedsége. Állandóan az orrát kellett törölgetni, ami nagyobb fizikai igénybevételkor folyton elcsöppent. Zavarta a félisten lendülete. Míg ő levegő után kapkodott a férfi énekelte a mozgásra serkentő dalfoszlányokat, kezével pedig lázasan hadonászott feje fölött, az éppen soron következő mozgássor irányát mutogatva. Hiába koncentrált, belezavarodott. A harmadik lépésnél képtelen volt tovább visszaemlékezni a koreográfiára. Nem tudta mivel leplezni sutaságát, nem volt ki mögé bújni, így vállalta azt. Bocsánatkérően mosolygott a jóképű férfi tükörképére, miközben pólóját rángatta magán, aminek szorítását egy garbónyaknak vélte mozgás közben. A zene üvöltött, ő lihegett, és küzdött. Aztán felülemelkedett szégyenérzetén és sodródott. Már nem érdekelte ha téveszt, cinkosságot keresett a valamivel ügyesebb nagyival. Együtt csetlettek botlottak az óra menetét már számtalanszor felülíró férfival, és közben azzal vigasztalták magukat, hogy úgysem találkoznak többet. Annak ellenére, hogy csupán jobb oldalra voltak képesek végigvinni a mozdulatsort, és a töredékét sem valósították meg az óraára gondosan megtervezett feladatoknak, elfáradt. Jólesően csorgott róla a verejték, ami minden hasi redőjében külön megült.

A kimenője fele még megvolt. Torna után úszást tervezett, szaunával. Az épület medencéi közül, most azt választotta, amit csak felnőttek használhattak, és sokat sejtetően a száz százalék nyugalom fantázianevet viselte.

Díszkivilágítása hangulatossá tette a medencét. Partján gyékényágyak csalogattak, víztükre háborítatlan volt. Senki nem úszott. Jólesett neki egyedül róni a hosszokat. Nem tudta magát teljesen átadni az úszás örömének. Mer ezt is, mint minden mást megoldandó feladatként kezelt. Előre meghatározta, hogy hány hosszt kell leúsznia, és ahelyett, hogy a színek orgiáját leste volna úszószemüvegén keresztül, a megtett távot számolta. Hamar végzett, hiszen senkit nem kellett a vízben kerülgetni. A hátára dobta magát és a vízen ringatózott, amikor egy a parton álló alakot vett észre.

Egy idős férfi állt a kint, fehér szállodai törölközőjét derekánál összefogva.  Sűrű ráncoktól barázdált arcán üdvözlés mellé szánt cinkos mosoly jelent meg. Biccentett a nő is, mire azonban e sajátos üdvözlési formula végéhez ért volna, a férfi elengedte törölközőjét, mely alatt fürdőnadrágot nem viselt, és fittyet hányva a szeméremre a vízbe vetette magát. Nem érdekelte, hogy mit szólnak ványadt testéhez. Ő számolás nélkül élvezte a vizet, és az abban megtett távot. Ráncos feneke, minden egyes lábtempónál elővillant.  Újra zavarba jött. Zavara elől gondolataiba merült. Honnan ez az önbizalom? Honnan ez a testtudat? Ő miért szégyenkezik, pironkodik saját hiányosságain? Miért nem tudja büszkén viselni hanyatló teste szépségeit, vagy éppen rútságát? Gondolataival és divatjamúlt fürdőruhájával hagyta el a medencét. Az órára nézett. Még volt egy negyed órája a masszázsig, ahova férje befizette.

Elindult a szaunába. Mivel nem volt senki, rajta és a vízben lubickoló öregen kívül, ebben az uszodarészben, úgy gondolta ez a szauna is jó lesz erre a rövid időre. Ugyan látta a táblát, mely azt hirdette, hogy ruha nélkül, azonban ő azt gondolta, hogy senkit nem zavar, ha ő mégis fürdőruhában ül be melegedni. Míg úszott és számolt figyelte, hogy egy lélek sem ment be a szaunába. Letelepedett, szemét behunyta és élvezte a halk zenét. Még mindig az idős férfi merészségén járt az esze, amikor nyílott az ajtó. Egy húszas éveit taposó kidolgozott testű srác jelent meg a párától átláthatatlan helyiségben. Ő eleget tett a tábla utasításának, ledobta törölközőjét, és leült.  Lopva mustrálta a hibátlan testet. Mire az első szégyenhullámon felülkerekedett, egy baráti csoport érkezett. Pőrén. Egyre kellemetlenebbül érezte magát. Próbált a szauna falának dőlni, embrionális pózba húzta lábait, és a láthatatlanná válás varázsigéjét dünnyögte mindhiába. Mert csak jöttek, pucér testükkel helyet követelve maguknak újabb és újabb arcok, illetve testek. Olyanok voltak akár egy sereg, csak vért nélkül. Mindenki köszöntötte egymást, a régieket és az újonnan érkezőket. Mint valami szekta tagjait, összekötötte őket meztelenségük. Csak ő ült ott a ficakban, lábfelhúzva, kopott fekete, magasan zárt úszódresszében. Kilógott a sorból. A többiek nem törődtek saját testük hibáival, nem érdekelte őket, hatalmas lógó keblük, petyhüdt férfiasságuk. Mégis ők voltak a természetesek. Az ő szorongása és fürdőruhája viszont természetellenes.  A harcot bár egyedül volt, de teljes vértezetben, elbukta. Nem volt bennük rosszallás, mégis lincshangulatot érzett. Megszegett egy íratlan szabályt.  Szeretett volna eltűnni onnan. Ideje és levegője is fogytán volt. Várta őt a masszázs, orrában már érezte a levendula nyugtató illatát. De ez is kevés volt ahhoz, hogy felmerjen állni, helyet követelve eltakart testének. Megérkezett a medencés bácsi is, törölközőjét a parton hagyva, rámosolygott, bár mosolya most inkább nevetés volt. Kinevette, hiszen vicces volt ez az álszemérem, ez a szégyenérzet, ez a görcs, ami a verejtékszagon is átütött róla. Megszégyenülten, és ájulás közeli állapotban lépett ki a szaunából, magán érezve a többiek megvető tekintetét. Elindult zuhanyozni, és magát nagyon bátornak gondolva a zuhany alá, már csupaszon állt be. Nem látta senki, neki azonban jól esett, hogy a koreográfiát követni képtelen testét most fürdőruhájának szorítása nélkül érik a vízcseppek.

A pihenésre szánt három nap hamar elszállt. Többször érzete még a medencében, az étteremben, vagy a labirintusra emlékeztető folyosókon egy-egy mell, ágyék, vagy köldök tulajdonosának pillantását magán, de nem zavarta. Jókat, evett ivott, úszott, andalgott párjával elfogadva testét ruhával és a nélkül is.