Pulóvere ujja lisztes volt, keze ragadt a rácsöpögött
főzeléktől, és most már, hogy azt nadrágjába törölte az is foltos lett. De ez
az áldozat sem tette jobbá zöldbabfőzelékét, mely egyszerre volt sós és édes.
Keserű mosoly jelent meg arcán. Nem elég, hogy nem úgy
sikerült az ebéd, ahogy kellett volna, az elé gyorsan összedobott tárkonyos
krumplilevessel nem is találta túl ünnepinek a menüt. Mert a hétvége mégiscsak
ünnep. Vasárnap volt. Végre együtt az egész család, papa, mama, gyerekek, és ő
ezzel bír előrukkolni.
Még a pulóver ujjáról sikertelenül lekapirgált liszt
darabkák között eszébe jutott férje nagymamája. Aki bár három, négy ételnél
többet nem ismert, mégis felnevelt rajta, meglehetősen jó húsban két lányt, és
három unokát. Ez a nagymama egyszer már majdnem kimenekítette legkedvesebb
unokáját a házasság kelepcéjéből, amikor meghallotta, hogy a friss ara vasárnap
krumplistésztával eteti az aranyló húsleves és tejfölös csirkepaprikás helyett.
Mindegy gondolta, ez van. Nem volt ideje maradéktalanul széttépni
lelkiismerete köréje font hálóját, amikor kopogtak. Öltözéke összhangban volt a
bejárati ajtóval, amit a gyerekek sáros lábnyomai díszítettek.
A szomszédasszony állt az ajtóban. Kék kendőbe bugyolálta
fáradt, öreg testét, ezzel védve a csípős hideg széltől. Fején lehetetlenül
piros kendő volt, amit csontos álla alatt kötött meg. Azon gondolkozott miközben
nézte a tűzpiros anyagot, hogy a 21. században mégis hol lehet ilyen dédanyáink
hordta kendőt vásárolni. Sokáig nem töprenghetett, mert az asszony korát
meghazudtoló tempóval már bent is termett konyhájában.
Szégyellte a koszt és rendetlenséget. Ezzel a semmilyen
ebéddel is elpepecselte az egész délelőttöt. Nem volt ideje még elpakolni. A
levetett ruhák színükkel és fonákjukkal ott hevertek az előszoba egyetlen kicsi
szekrényén. A mosogatóban szinte versenyre kelt két a főzéshez használt tál,
hogy melyikük uralja az egész kupacot. A pult krumplihéjtól, fűszerektől
tetszett kaotikusnak.
A szomszédasszony könyörületesen felszegte makulátlan konyhához
szokott fejét, és nem nézett szét. Fürkésző szemét a tétován ácsorgó alakra
szegezte. Hosszú, ráncos karikagyűrűs kezét a tányérral felé tartotta.
Miközben karját lendítette a tányérért, egyre erőszakosabban
furakodott elméjébe egy kis kínai teremtés, akit még diákmunkái során ismert meg
egy bevásárlóközpont butikjában. A kis fekete hajú, mandulavágású szemű
teremtés egyszer azt próbálta neki elmagyarázni, hogy az európaiak megtévesztésig
hasonlítanak egymásra. Ezért gyakran még a törzsvásárlóit sem tudja
megkülönböztetni egymástól. A vélt hasonlóság alapjaként hatalmas orrukat hozta
fel, ami egész arcukat uralja. Mondta mindezt úgy, hogy mellette állt klónja,
szintén kicsin, fekete hajún, mandulaszemekkel.
A tányérral most már a kezében, rájött, hogy volt a minden
kínaira emlékeztető kínai szavai mögött igazságtartalom. Ahogy elnézte a hosszú
ujjas kezet, mely nem egy nyarat kapált már végig; a szikár, magas termet
ellenére is kissé görnyedt hátat, a ráncokkal beszőtt arcot, az idők során
összeszűkült szemet; rájött, hogy tényleg van hasonlóság. A krumplistésztán
egykor szörnyülködő nagymama is pont így festett. Ezer barázdát rajzolt arcára
az idő. Szeme bár fiatalnak hatott arcában, érdeklődése valami kis parazsat
gyújtott még benne, mégis jóval kisebb és kifejezéstelenebb volt, mint a régről
fent maradt fényképek legtöbbjén. Kevés haját hiába fogta fiatalos varkocsba,
kis koponyája rózsaszínes bőrét már nem fedte be vele maradéktalanul. Hústalan
arcára rátapadt bőre, mely viaszossá vált.
Az összehasonlításból a bejárati ajtó felé hátráló alak
térítette vissza saját főzelékszagú konyhájába. Megköszönte a szalvétával
gondosan letakart tányért, mely az illata alapján kapros túros sütit rejtett.
Kislányosan mosolygott egyet, hiszen ezzel a jókor jött desszerttel
úgy gondolta meg van mentve saját és minden vasárnapi ebéd becsülete is.
Sosem gondoltam volna, hogy a vasárnapi ebédfőzés közben a konyhán egész életek száguldanak által :)!
VálaszTörlésEzen felül milyen jó kis irodalomóra "tananyag"... Mennyi jelző! Mennyi hasonlat, megszemélyesítés... Szépen megfogalmazott gondolatok! Köszönöm.
VálaszTörlésEl lehet hozzám szegődni konyhalánynak, így egy két "fogás" elsajátítható:)
VálaszTörlésKedves Szevirma! Én is köszönöm, hogy nem maradok visszhangtalanul.
VálaszTörlésÉn nagyon szeretem az online, kölcsönös "adás-vevés"-t... Egymás gondolatainak, életsorsának megismerése szép és nemes elfoglaltság ebben a zord, elidegenedő világunkban. S ebben modern technikánk nagy segítség. Ezért cáfolom azt a véleményt, akik azt hangoztatják, hogy a digitális világ elzár bennünket attól, hogy az emberekkel kapcsolatba kerülhessünk. Én inkább azt vallom, hogy ha jól használjuk ezeket az eszközöket, akkor kitágítja az offline életünk behatárolt területeit. Mint ahogyan most Téged is megismerve ismét gazdagodtam egy társsal, akiről eddig még tulajdonképpen semmit nem tudtam. Így köszönöm, hogy blogot alkottál, és addig is, amíg a Sors meg nem adja számunkra a szemtől-szembeni találkozás lehetőségét, kísérhetjük egymást tér- és idő korlátok nélkül.:)
VálaszTörlés